A Super Smash Bros. sorozat nemcsak nagyszerű verekedős játék, hanem akár reklámként is szolgálhat a többi Nintendo franchise-nak, hiszen nemcsak a karakterekkel, hanem az adott sorozatra jellemző pályákkal, és onnan átvett zenékkel is találkozhatunk. És ha egyik-másik megtetszik nekünk, akkor felkeltheti az érdeklődésünket a játékai iránt. Ugyanígy jártam én is több szériával, ugyanis mielőtt ismertem volna a Super Smash Bros.-t, lényegében csak a Mario játékok világában éltem, de a verekedős játéknak köszönhetően igencsak kiszélesedett az érdeklődési köröm videojátékok tekintetében.

Ugyanígy jártam az F-Zeróval is, konkrétan a Nintendo 64-es F-Zero X-et nagyon megszerettem, mert a SNES-es elődhöz képest olyan extrákkal, új ötletekkel, játékmenettel ruházták fel, melyek kivétel nélkül mind hozzáadtak a sorozathoz. Ezek után nagyon kíváncsi voltam a GameCube-os utódra, mert azért voltak elképzeléseim, hogy miben lehetne még fejleszteni a játékot. A N64-es játékban nagyszerűen érzékeltették a sebességet, hihetetlen dinamikusra sikeredett a játék, úgy hogy nem is szaggat, viszont a technikai korlátok miatt igencsak híján volt a grafikai elemeknek. A pályák például olyan érzetet keltettek, mintha egy kihalt bolygón zajlanának a versenyek, vagy mintha most alakítanák ki ott az életet. Szinte teljes pusztaság van mindenhol. Azt gondolom, hogy igazán jó versenyjátékot 3 dimenziósan megjeleníteni csak a hatodik generáció konzoljai alkalmasak, mert a 2000-es évek elejére fejlődött olyan szintre a technika, hogy ezt a stílust mind grafikailag mind fizika terén kifogástalanul lehet játszani. A GX-ről reméltem, hogy grafikailag kicsit kipofozzák a játékot, és egyéb ötleteket is beletesznek. Hát külsőre rendesen helyretették. Kevés az ennyire szép játék Nintendo GameCube-ra. Kidolgozott, részletgazdag, gyönyörű! Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ha csak HD-sítenék (1080p), és nem nyúlnának a grafikához, akkor a mai játékok között is bőven megállná a helyét. Ugyanakkor látszik rajta, hogy más cégek is beszálltak a fejlesztésbe, hiszen teljesen más ennek a játéknak a hangulata, mint az anyacég többi produktumának. Ismert az a bizonyos Nintendós hangulat, mely semmi máséval össze nem hasonlítható. Viszont ebben a játékban érezhető a Segával való közös munka. Ahogy elkezdtem játszani vele, egyáltalán nem sütött le róla, hogy egy Nintendo játékkal van dolgom. Az első gondolatom az volt, hogy olyan a játék, mint egy jobb minőségű PS2, XBOX cím. Aztán jobban belemerülve, arra jutottam, hogy szép grafikának és a dinamikus játéknak köszönhetően sokkal inkább játéktermi hangulata van, ami részint betudható annak is, hogy a párja, az F-Zero AX játéktermeken játszható. Sőt, össze is lehet kötni a kettőt, ugyanis ha magunkkal visszük a memóriakártyánkat, melyen az GC játék mentése van, akkor további adatokat, lehetőséget vihetünk be a játékba. Ez nagyon jó ötlet, de mégis az az érzésem támadt, hogy a Sega nagyon trendivé akarta csinálni a játékot. Az már egyénfüggő, hogy ki mennyire tolerálja, hogy egy Nintendo franchise-ból egy ilyen játék készült. Viszont szerencsére lett olyan jó a játék, hogy az is sokat játsszon vele, aki már egy kicsit is nyit más cégek játékai felé, úgyhogy nagy baj nincs.

Lássuk is, hogy miről van szó. Három mentési lehetőségünk van. Alapvetően a Nintendo 64-es szabályokat vitték tovább. Olyannyira, hogy magában a játékmenetben semmi változás nincs: Ugyanúgy harmincan vagyunk egy versenyen, a második körtől kapott extra sebesség mennyisége nincs korlátozva, de most is vigyázni kell, mert az energiánkból vesztünk, ha használjuk. A Grand Prix-n van most is a fő hangsúly, az összesen 30 játszható karakterből csak négy van alapból megnyitva, a többit az F-Zero Shop-ban lehet megvásárolni. Nemcsak hogy a versenyzők ugyanazok, de a kocsik tulajdonságait is egy az egyben áthozták az előző játékból. A tulajdonságok három csoportra vannak osztva: Body (kocsi fizikai erőssége), Boost (gyorsulás), Grip (fogás, kanyarodás), értelemszerűen az A a legjobb kategória, az E pedig a legrosszabb. Itt is igaz az az általános fizikai tulajdonság, hogy ha egy kocsi masszív, erős, annak általában rossz a gyorsulása. Látható a kocsi tömege is, és érdekes módon nincs összefüggés abban, hogy ha egy kocsi nagyobb tömegű, akkor az egyben azt is jelentené, hogy strapabíró is. Miután kiválasztottuk a számunkra szimpatikus járgányt, beállíthatjuk, hogy gyorsulásban legyen jobb a kocsink, vagy inkább a végsebessége legyen nagy. Ahogy az előző játékban is, ezt is minden egyes kocsinál és minden egyes pálya elején lehetőségünk van beállítani egy ugyanolyan csúszkán, mint az elődön. Mint minden játékban, érdemes itt is a kezdőknek a gyorsulásra fókuszálni, mert az esetleges ütközések után könnyebben visszanyerjük a maximális sebességet. Az extra sebesség, amit a második körtől kapunk pedig sokat segít abban, hogy javítsunk a helyezésünkön. Ugyanis ebben az F-Zeróban többnyire egy kupacban vannak az ellenfél játékosok, így gyakran kaphatjuk magunkat azon, hogy a 4. helyről pillanatok alatt lecsúszunk a 22. helyre, de ezt egy jól kivitelezett gyorsulással visszakorrigálhatjuk. Támadni most is lehet, kétféle módon: oldalazva vagy forogva, így kevesebben állnak utunkba. Pontozás tekintetében sincs változás, tehát az első helyezett 100 pontot kap, míg az utolsó is vigasztalódhat 15 ponttal. Ami nagyon jó a játékban, hogy végig érződik a dinamizmus, én konkrétan elhittem, hogy valóban így száguldanék 1000 km/h-val. Itt szó szerint lehet érteni, hogy ezerrel megy a verseny, ugyanis a fentebb említett sebesség alap mindenkinél. Viszont a reklámszlogen szerint akár 2200 km/h-t is el lehet érni. Nekem ugyan csak 1850 km/h-val sikerült száguldani, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy tényleg fel lehet gyorsulni 2000 km/h fölé. Érdekesség, hogy érezni a harmadik generációs Pokémon hatást, ugyanis a bajnokságok Ruby, Sapphire és Emerald néven vannak elkeresztelve. Sőt, a jövőre gondolva, a megnyitható negyedik bajnokság a Diamond Cup. Garantáltan kemény küzdelem lesz a megnyitása, ugyanis a játék rendkívül nehéz. Nemcsak azért, mert a karakterek időnként egy kupacban vannak, hanem mert nagyon agresszívak és ott támadnak, ahol tudnak. Egy-egy támadás után pedig olykor igencsak nehéz visszavenni az uralmat a járgányunk felett. Egy bajnokság öt pályából áll, és természetesen azok összpontszáma adja a végeredményt. Minden egyes bajnokság után jegyeket kapunk, ezek mennyisége az elért eredménytől függ. Ezekből lehet vásárolni az F-Zero Shop-ban.

Egy versenyjátékból nem maradhat ki a Time Attack, itt is a legjobb idő elérése a cél minden pályán. Alkalmas a gyakorlásra a Practice, ugyanis egyéni körülményeket állíthatunk be, például, hogy legyenek-e ellenfél játékosok, és azoknak milyen legyen a mesterséges intelligenciaszintjük. Sokan az egyik legjobb játékmódnak tartották a Nintendo 64-es játékban a Death Race módot, ahol addig körözünk egy pályán, amíg ki nem ütjük mind a 29 ellenfelet. Ez nekem személy szerint nem jött be, mert nincs sok lehetőség támadásra, és mivel a gépi játékosok nem támadják egymást, így mind a 29 versenyző likvidálása a mi feladatunk marad. Ezt ebből a játékból kivették, és kapott egy egészen jó Story Mode-ot. Kilenc történet részletet lehet végigvinni. Garantáltan gondoskodnak arról, hogy még jobban megnehezítsék az eddig sem könnyű játékot. Az első néhány történet viszonylag könnyen végigjátszható, de az utána levők már keményen megizzasztanak minket. Viszont nagyon kell vigyázni. Csak az első történet van alapból megnyitva, és nem nyílnak meg az újabb részletek, amint teljesítettük az aktuálisat. Nincs rá utalás, de az újabb történet részleteket is az F-Zero Shop-ban lehet megvásárolni. Ez nagyon problémás lehet, mert joggal gondolhatná bárki, hogy nyilván azért nem nyílt meg, mert nem teljesítettünk egy bizonyos szintet, és nyilván erre van szükség. Pedig csak vásárolni kell. A boltot pedig a Customize mode-ban találjuk meg, ami egy rendkívül érdekes játékmód, ugyanis itt magunknak kreálhatunk saját kocsit. Az F-Zero GX az első olyan Nintendo játék, ahol ezt alkalmazták (amúgy, ha jól tudom, a Lego Racers volt ebben forradalmi), aztán ez már csak a Mario Kart 7-ben jelent meg. Motorból, a kocsi vázából és a kerékből állíthatunk össze egyéni járgányt magunknak. Minden egyes alkatrésznek egyéni súlya, tulajdonsága van, ezek összességéből alakul ki az általunk felépített kocsi fizikai tulajdonsága. A Character Profiles-ban pedig olvashatunk az eddig megnyitott karakterekről. Mindenkinek külön zenéje van.

És ha már zene, érdemes külön kitérni rá, ugyanis ez is a Sega zászlóshajója alatt készült. Amíg az F-Zero X-ben kemény rock, már-már metál zene szólt, addig a GameCube-os játékban elektronikus trance zene szól a háttérben. Alapvetően nem lenne baj a váltással, azzal már sokkal inkább, hogy jellegtelen, alig néhány szerzeményről mondható el, hogy megmarad a fejünkben, míg ebben a dicső előd jelesre vizsgázott.

Mindenhol azt olvasni, hogy a GX a legjobb F-Zero játék, és mivel nagyon szeretem a Nintendo 64-es versenyjátékot, ezért reméltem, hogy csak még jobban fogom imádni az újabb részt. Ehhez képest inkább csalódás számomra. Az még nem is olyan nagy baj, hogy a grafika játéktermi hatást kölcsönöz a stuffnak, sőt, csak emeli a játékélményt, inkább a zene az, ami miatt mérges vagyok a játékra. A maga dinamizmusával érzékelteti, hogy nem akármilyen versenyjátékkal van dolgunk, de ugyanakkor azt is keményen tudtunkra adja, hogy egy trendi autóversennyel játszunk, nem pedig egy nagyon jó Nintendo játékkal. Amúgy minden más rendben van, és a maga nemében kiváló játékkal van dolgunk, de aki nem tudja elnézni, hogy egy Nintendo franchise-nak a megszokottól eltérő hangulata van, azok tegyenek egy próbát a játékkal, mielőtt megveszik, mert nem biztos, hogy be fog jönni. De azért van rá esély, nem is kicsi.