Sokan szerették a Game Boy Advance-et, azon kevés konzolok egyike, mely osztatlan szeretetnek örvendett. Ennek egyik oka, a számtalan játék, mivel a kézikonzolra könnyű volt fejleszteni, ezért sokan kivették a részüket a sikerből. A másik pedig, hogy nem volt igazi vetélytársa, a Sony csak később jött rá, hogy hoppá, ha a Nintendónak ilyen jól megy a kézikonzolok piacán, akkor ők is megvetik ott a lábukat. De azóta is a Nintendo privilégiuma maradt a kézikonzol, melynek egyike a Game Boy Advance, mely elődeinél már jóval fejlettebb volt technikailag elődeinél, ezért alkalmas volt kísérletezésre is.

Ennek egyik gyümölcse az F-Zero: Maximum Velocity, mely hovatovább nyitócím lett. És méltán öregbíti a kis kézikonzol hírnevét. Röviden összefoglalva egy olyan játék lett, mely hibái ellenére is játszatja magát. A sorozat nem lett annyira ismert, ezért gyorsan fussuk is át, hogy miről van szó: Futurisztikus autóverseny, az SNES-es változat konkrétan a XXVI. században játszódik. Azt már az elején érezhetjük, hogy ez nem egy Mario Kart, itt sokkal komolyabb a verseny, és tárgyak nélkül is szivatósabb. A játék intro video nélkül fogad, egyből a címképernyőt láthatjuk. Három mentési lehetőségünk van, utána kezdődhet is a buli. Alapból 15 pálya nyílik meg, ezek három csoportra vannak osztva: Pawn, Knight és Bishop. Majd a gépi játékosok mesterséges intelligenciája állítható be. Mindenképpen ajánlott a beginner-rel kezdeni, mert garantálhatom, hogy az irányítás megszokása is külön kaland lesz. De csak szépen lassan: Az A-gombbal adunk gázt, a B-vel fékezünk, az L-lel balra, míg az R-rel balra driftelünk. A két felső gomb egyszerre történő megnyomására pedig extra sebességet adhatunk kocsinknak, melyből természetesen korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. Az első pályák viszonylag könnyűek, arra szolgálnak, hogy megszokjuk az irányítást, és ráérezzünk a játék ízére, aztán jönnek az összetettebb kanyarok, melyeket egyéb elemek is nehezítenek. Ott van például az ugrópanel, mely által mindig sebességvesztéssel és sebződéssel érünk földet. Ezt úgy tudjuk kikerülni, ha nyomva tartjuk a Control Padon az alsó gombot, amikor ugrunk. A másik a gyorsítópanel, mely természetesen extra sebességet ad egy kis időre, nem is kicsit. Ez akkor problémás, ha éles kanyarok követik, akkor szinte biztos, hogy az árammal töltött pálya szélének ütközünk. Ott vannak még a lassító buckák, és ne beszéljünk a robbanó csapdákról is, melyek nemcsak sebeznek minket, hanem elektromos töltést hagynak maguk után, veszélyes újra odamenni. Sebzések ebben az F-Zeróban is vannak, hiszen van egy energiamérő csík, ami folyamatosan fogy, ha káros hatásnak tesszük ki a járgányunkat. Ha megjelenik a “LOW POWER” felirat, akkor csökken a kocsink maximális sebessége, végül robbanással végezzük be, ha nem tudjuk időben feltölteni a kocsinkat az általában pályák elején levő töltőállomáson.. A másik nagy nehézsége a játéknak, hogy nem mindegy, hogy hányadik helyen állunk, ugyanis öt körös egy verseny, és ahogy megyünk előre, úgy csökken azon versenyzők száma, akik tovább mehetnek. 15-en indulunk neki a versenynek, az utolsó körre már csak hárman maradunk. Persze a többiek sem tűnnek el, nekik is megvan a dolguk: Akadályoznak minket. Habár könnyen lehagyhatjuk őket, mégis jogos az a gondolat, hogy szándékosan ott vannak, ahova mi mennénk ideális esetben. Szándékosan van így, ezzel is megnehezítve a versenyt. Mint ahogy a többi autó is, akik még versenyben vannak, általában hátulról meglöknek minket, vagy ha előttünk vannak, úgy állnak be, hogy ütközzünk velük. Ezért nagyon veszélyes alacsony energián lenni, mert ha csökken a végsebességünk, akkor biztos, beelőznek és előbb fogjuk befejezni a játékot, és az nem úgy lesz, ahogy elterveztük.

Talán riasztólag hangzik, hogy ennyire nehéz játék. Valóban nem lesz könnyű menet, de ha ennek ellenére megszeretjük a játékot, és küzdünk, akkor meglesz a látszatja. Na meg ott a Training is, ahol egy általunk kiválasztott pályán gyakorolhatunk. Itt nemcsak a rendelkezésre álló négy autó közül választhatunk, hanem azt is, hogy legyen-e gépi ellenfelünk, ha igen, milyen szinten legyen, és hogy melyik kocsival menjen. Ez az idő is beleszámít a statisztikába, melyet a címképernyőn a Rankings-ben nézhetünk meg. Lényegében csak ezért megy a játék, ugyanis pontot nem számol a gép, és a nagydíj (Grand Prix) végén nincs serlegosztás sem, és az sem mentődik el, hogy hányadik helyen végeztünk. Viszont játszhatunk többen is, persze most is az van, hogy az a csoport jár jobban, amely mindegyik tagjának megvan a játék, akkor lehet teljes értékű versenyt játszani. Ezek szintén öt körösek, és ha elvesztenénk az összes energiánkat, robbanás után visszatérünk, és folytathatjuk a versenyt. Ha egy kazettája van a csapatnak, akkor csak egy pályán mehetünk, egyféle kocsi különböző színárnyalatival. Ha sikerült mind a 15 pályán jó eredményt elérni, akkor megnyílik a Championship játékmód, ahol egy Time Attack-en belül az addig elért legjobb eredményünkkel mérhetjük össze magunkat, és akár a pályán is lehet szellemként. Itt tudunk legjobb időt cserélni.

Összegezzünk hát. Jogos lehet az a kritika, hogy kevés a lehetőség, és nincs igazi tétje a játéknak, de az F-Zero soha nem erről volt híres. Ez a játék a hangulatával játszatja magát. A grafika nincs a topon, de betudhatjuk annak, hogy a GBA első játékainak egyike volt. Ha a Super Nintendós részen még dolgoztak volna, és 1994-1995 körül jelent volt meg, az nézett volna ki így. Az irányítást nagyon kell szokni, a zene alapból jó, viszont több közülük depresszív hangulatú. Ezek olyan furcsa érzetet keltenek, mert alapvetően dinamikusak, ahogy a játék megkívánja, de némelyek negatív érzetet kelthetnek bennünk. A játékot egyértelműen a hangulata viszi el, valamint a nehézsége, ha inspirálóan hat ránk. És most már nemcsak GBA-n játszhatjuk, hanem ott van 3DS Virtual Console-on Ambassadoroknak, de akik kiszorultak ebből, azoknak magasan ajánlott a Wii U-ra kitett játékot letölteni.